Talán ez is csak hiszti - és akkor már akár ide is tartozhat ;-) -, de lassacskán mindenki rádöbben, hogy a karantén-életmód egészségtelen és lábon járó polgárnak nem való. Miután sikeresen tönkrement sok-sok vállalkozás és ugyanolyan sikeresen felvirágzott sok másik, az újraosztás remélhetőleg egyik utolsó szakaszában páran belátták, hogy a népnek kell a cirkusz.

Már éppen ideje volt legalább az állatok kertjét megnyitni, mert így is vészesen kezdenek a gyermekek antiszociálisakká válni. Hihetetlen gyorsan hozzászoktak, hogy semmin nem kell osztozniuk a játszótéren, mert az be van zárva és szüleiktől eltanulták ösztönösen, hogy a távolságtartás egy rendkívül fontos dolog. De mivel a csemete „sajnos” közösségben kondicionálódik a társadalom alapvető igényeihez a legjobban, nem volt számukra adott eleve az a közeg, ahol gyakorolhatják azokat a rendkívül fontos kommunikációs nüanszokat, amelyek öntudatlan alkalmazása által később majd kialakulhat egy sikeres, népszerű, közösségekbe könnyen beilleszkedni tudó felnőtt.

Mivel azonban a téma ezen területe jóval sokrétűbb és bonyolultabb, maradjunk az örömhírnél, hogy újból van egy hely, ahol szaladgálhat a gyermek, láthat olyan dolgokat, amelyeket amúgy leginkább csak a tévében vagy képeskönyvekben tapasztalhat meg. Zárójelben jegyzem meg, hogy az óvodai nevelés/oktatás sarkalatos pontja a mai napig, hogy a gyermek felismerje és osztályozza a háziállatokat, évekig tanulnak nótákat tyúkokról, pulykákról, kismalacról és bocikról, ám ezek az amúgy nem túl nehezen beszerezhető állatok egyelőre hiányoznak az állatkertből. Így aztán előfordulhat az a faramuci helyzet, hogy számtalan kiskorú úgy cseperedik felnőtté, hogy fiatal élete során talán egyetlen egyszer sem láthat, foghat, simogathat olyan lényeket, amelyek betöltötték a gyermekkorát. Nekünk még voltak anno tyúkjaink, a szomszédból legyek serege jött át vendégeskedni, ha már nem bírták a Pista bácsi teheneinek illatát, a másik szomszédnál meg naponta vendégeskedtem, hogy vakargassam a malacok sörtéit vagy hogy megkergessem a két lábon járó fekete disznót.

Remélhetőleg ezt a hiányt majd pótolják az állatkert vezetői, mint ahogy a állatsimogató is majdcsak kinyit egyszer, hiszen vidéken már lehet erre lehetőséget találni, ha valaki nagyon keres, sőt olyan vendéglátó egységet is leltünk, ahol a tyúkudvar és a malac ól tőszomszédságában lehet elfogyasztania az ebédet azoknak, akiket nem zavar az ezzel járó különleges, habár a benzingőznél mindenképpen ártalmatlanabb aroma. (Aki olthatatlan vágyat érez oda ellátogatni, keressen minket és útba igazítjuk.)

Nem találtuk meg az oroszlánt sem és a tigris is elbújt, meg a farkast is hiányoltuk, de mentségünkre legyen szólva, hogy egy meglehetősen kiskorú után szaladgálva jártuk be a telket. Ha valakinek van róluk információja, ossza meg velünk.

Összességében örültünk a nyitásnak, 16 hónapos gyermekünknek szemmel láthatóan majdnem minden az újdonság erejével hatott, habár pár hónapja még volt szerencséje egy külföldi intézményben mindenféle vízi lényekkel találkoznia. Nem tudom milyen emlékképei maradtak, de itt is jól érezte magát, habár a legnagyobb élménynek az a kis tó tűnt neki, ami a Bonsai-kertben van és nincs elkerítve, hanem odaülhet a szélére és közelről nézegethette a halakat.

Ami lehet csak nekünk tűnt fel, hogy az állatkert vezetői mintha úgy zárták volna be a pánik kezdetekor a kertet, mintha csúzlival lőtték volna ki őket onnan és kizárólag a nyitásra engedték volna vissza őket. Persze ez nem lehetséges, hiszen az ott lakókat etetni kell, meg gondozni. Viszont ezen felül valószínűleg nem sok minden történt. A pingvinek, fókák víz alatti üvegfala olyan mocskos, hogy egy rendes fotót csak akkor lehet az állatokról készíteni, ha az állat odadörgölődzik az üveghez, a korlátok, fa felületek semmiféle felújítást, konzerválást nem kaptak, a Barlang étterem előtti asztalok olyan koszosak, hogy lepakolni is féltünk rá bármit és pereg mindenről a festék. Persze biztosan azért, mert az nem volt nyitva és mintha így az nem tartozna a kerthez...? Talán ebből kifolyólag az oda letelepedő polgárok sem érezték fontosnak, hogy eltakarítsanak maguk után, így mindenki aki ott fogyasztott, amolyan jó macskaként ott is hagyta a maradékát, szemetét, illetve hát az óhatatlanul megjelenő helyi sajátosságunk, a fuxos, Michelin-baba anyák ordibáló, neveletlen gyermekei úgy ugráltak cipőben az asztalokon, ahogy gondolom otthon is a neobarokk, arannyal futtatott ebédlőben.

Bízzunk benne, hogy a legközelebbi ilyen vészhelyzet már nem úgy érinti a vállalkozókat, hogy kétségbe esve keresik a kiutat vagy hibernálják magukat, hanem a gazdaság most már viszonylag jól körvonalazható szereplőihez hasonlóan, kihasználják ezt a pihenő időt. Mert ha ebben a két hónapban egy kicsit beruháztak volna pár jó ötletbe, újításba, renoválásba, idén minden bizonnyal szépen növelhetnék a bevételeiket. Persze az is lehet, hogy úgy gondolják, konkurencia híján nem fontos erőlködni, főleg addig, amíg nagyon máshová úgysem mehet a nép.

A hangosbemondó rendszeres időközönként, kádári precizitással kántálta, hogy lehetőleg viseljünk maszkot, meg mérjük ki a másfél métert a másik embertől, amit mindenki aranyosan mosolyogva meghallgatott és ironikus poénokat sütögettek el a közvetlenül mellettük bámészkodó idegeneknek.

Pár emberen maszk is volt, igaz 90% az orrára már nem húzta rá, mert akkor biztosan az orvosi szobát is ki kellett volna nyitni az ájulásokhoz. Pedig a telefonunk szerint csak 26 fok volt.

A karantén és a beidegződések sokaknál eredményezte, hogy az önellátást nem bízták a vendéglátó egységekre és ezt jól is tették, mert egy sajtos-tejfölös lángos 1200 Ft, bankkártyával nem is lehet fizetni és a pultos legény rutinosan teszi el a tízezrest a kasszába, még mielőtt ötezerből visszaadna... Amikor persze szólok, hogy tízest adtam, meg sem nézi – nem is tudná ugyebár, ha már betette -, hanem élből „ja persze” morrantással visszaszolgáltatja a hiányzó összeget. Mentségükre szóljon, hogy a lángos viszonylag jó volt és megütötte a szabvány méretet.

Szomorú, hogy az emberi gyarlóság itt is a logikátlansággal párosul, de a teljes árú belépőért pl. nem lehet a zárt térben tartott állatokat megnézni, viszont az ajándékboltba be lehet menni természetesen. Talán ha benti állatok mellé települt volna anno a bolt, most biztos más szabály lenne. Természetesen gyerekeknek maszk nélkül, hiszen őket nem puszilják meg a szüleik és egy légtérben sem élnek velük. A bejáratnál nem ellenőrzik természetesen, hogy hány hete hordod ugyanazt a maszkot vagy hogy az orrodról lecsúszott. 

Sajnos a városnak ez a része egy igazi kiképző központ ilyen szempontból, mert az árusok némelyike egy vendégből szeretné legszívesebben az egész napi bevételét letudni. Másik gyermekünk olyan hat éves lehetett, amikor jégkrémet szeretett volna venni és úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy egyedül vesse bele magát a beszerzésbe. Kezébe nyomtam egy ezrest, beálltam egy távolabbi fa mögé és mondtam neki, hogy intézkedjen, innen figyelem és várom. Elintézte, megvette, odajött és kiderült, hogy átvágták 500 forinttal. Kézen fogtam, odamentünk a kedves nénihez és megkértem, hogy ha az árúját nem a földről szeretné ezután árulni, akkor adja vissza a gyereknek, amivel becsapta. Érdekes volt, hogy összeget sem mondtam, de fa arccal átnyújtotta neki az ötszázast. Olyan volt, mintha azt mondta volna: "Öcsém! Nekem ez a dolgom, ebből élek, de oké, lebuktam, itt van."

Aztán most már tovább tényleg nem kötekednék sokat, mert alapvetően tényleg örültünk mindennek – szobafogság után az ember attól is földhöz veri magát, ha kilógatják egy erkélyről -, de azért úgy, hogy a kert java része zárva volt, értékeltünk volna valami jelképes kedvezményt. Két felnőttnek, egy kamasznak és egy két évesnél fiatalabbnak fizettünk 8200 forintot, meg azért a törpe kisírt még egy húzós kocsit óránként 500 Ft-ért. Ha azt veszem, hogy kb. 8 ezer forintért Valenciában egy olyan parkba lehet bejutni, ahol egy teljes napot lehet úgy eltölteni, hogy egy percünk sincs megállni, ha mindent látni szeretnénk, folyamatosan takarítókba botlunk, még akkor is, amikor nem volt vírus (!) és egy olyan vizuális élmény, ami beleég az retinába, akkor viszont kissé eltúlzottnak tűnik az árazás - https://www.oceanografic.org/en/

Ezzel ellentétben itt nálunk úgy lehet 2-3 óra alatt bejárni a teret, hogy még akár meg is ebédelhetünk valami padon az ölünkből, esetleg a Barlang-étterem galambszaros asztalainál. Tényleg csak reményeimet tudom megfogalmazni, hogy azért valakiben itt is feltámad az igény arra, hogy olyan helyzetet teremtsen, hogy a látogató akár másnap vissza akarjon menni, mert vagy akkora élmény volt neki vagy azért, mert 3-4 óra alatt nem tudott minden látnivalót megnézni.

A jelenlegi szegényes felállással is óriási tömeg volt, de hol van még a nyári dömping, amikor hosszú sorok szoktak állni a kasszák előtt. Nem ismerem az Állatkert szokásos kiadásait, de nem gondolom, hogy egy olyan helynek, ami félgőzzel is telt házon tud működni, nem érné meg néhány látvány elemet beépíteni a rendszerbe, de minimum takarítani. És akkor hogy ötletet is adjak: Van az a kis beton alagút, ami egy szocreál öntöttvas mászókához vezet egy domb alatt. A kútgyűrűk falára pici pénzből érdekes, izgalmas dolgokat lehetne festeni, bent meg le lehetne valamivel burkolni, hogy ne a szemétben, meg a porban tapasztalja meg a kiskorú, hogy neki ez is megteszi, majd ha kiköltöznek külföldre a szülei, ahol a fogyasztónak van tekintélye, akkor kap rendeset.

Aztán persze az sem utolsó szempont, hogy legalább lett egy hely, ahol lejáró Szép-kártya összegeinket végre elkölthetjük a szabadidő fülről.