Játékokról, gyermeki lélekről és a kettő közötti konfliktusokról.

Hiszti zóna

Hiszti zóna

Állatkert örök-élet kártyával

2021. május 16. - anyueztveddmeg.hu

dsc_3900_2.jpg

 Hosszú, de azért nem álmatlanul töltött szünet után végre megint bejutottunk a kertbe, ahol állatok élnek. Persze most már kiváltságosként mehettünk, előnyösen megkülönböztetve azoktól a polgároktól, akik ilyen-olyan félelmük vagy a bürökrácia (az "ö" véletlen elírás, de a bürök jelentése okán inkább benne hagytam...) megszokott működése miatt plasztik kártya nélkül maradtak. De hogy miért is hívom örök-élet kártyának vagy amolyan God mód kiegészítőnek, mintha bepötyögtük volna mindennapjaink DOOM játékába az iddqd parancsot...? 

 Nos, az úgy történt, hogy ismerősömet jól beoltották a német gépjármű gyártóról elnevezett, állítólag majom DNS-sel összekutyult vakcinával, amitől az illető feje látványosan bedagadt, illetve, hogy messziről is jól látszódjon, be is vörösödött. Ez az állapot úgy 3 napig tartott nála, végig úgy nézett ki, mint aki jól felhúzta magát azon, hogy a fizetését mondjuk véletlenül valamelyik államtitkárnak utalta volna el a munkáltatója. Emellett a vérnyomása is hol olyan alacsony volt, mint egy lajhárnak, amelyik elszopogatott egy levél Xanax-ot vagy felszaladt az egekbe. Győzködtük, hogy hívja fel a háziorvosát, de mint jó szavazó és önfeláldozó polgár, kifejtette, hogy a háziorvosa éppen nem rendel, ezért majd jövő héten érdeklődik. Aztán csak sikerült ráébresztenünk arra a nyilvánvaló körülményre, hogy holtan, esetleg kómában nagyon nehéz tárcsázni, nem még hogy panaszkodni, így felkeresett telefonon egy oltópontot és ecsetelte a problémát. A vonal túlsó végén lévő szakember, amikor meghallotta, hogy közel két napja szenved a leírt tünetekkel, azt a kijelentést tette: HA EDDIG NEM HALT MEG, MÁR NEM IS FOG! 

És bontotta a vonalat. Oltottunk először kicsit ideges lett, de hamar megnyugtattuk, hogy semmi más nem történt, mint, hogy ígéretet kapott egy örök életre. Lehet piszok unalmas lesz, de hát most már nem kell sietnie sehová.

 Na tehát, ezen kis történettel bevezetőként szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az oltás bármilyen mellékhatásokkal is jár, legalább egy nézőpont okán, az örök élettel is kecsegtethet. Mert minden csak hit és hozzáállás kérdése... 

 De visszatérve az állatkerthez. Egy portálon azt olvastuk, hogy a várt roham elmaradt, így aztán abban hitben mentünk oda, hogy egyedül fogunk bolyongani a poros ösvényeken és gazdátlan muflonokat kell kerülgetnünk. De hamar tudatosult bennünk, hogy ez nem így lesz. Már parkolót találni sem volt egyszerű, kb. negyedórát poroszkáltunk ide-oda, mire valaki végre hajlandó volt elhagyni a környéket. (Itt jegyezném meg azt is, hogy lassan ideje lenne büntetni mindazon autósokat, akik nem tudnak úgy beállni három autó helyére úgy, hogy rajtuk kívül lényegében még kerékpárral is nehézkes lenne parkolni.)

 Tehát miután lett helyünk, jött a következő meglepetés. Minden pénztárnál hosszú sorok álltak. Az előttünk álldogáló apuka és fia rövid történetében pedig meg is ismerhettük sok család pillanatnyi tragédiáját, mert esetükben anya még nem kapta meg az örök-élet kártyát, így ő kiszorult a ligetbe és amíg apa és a csemete meglátogathatták a rég nem látott állatokat, anyának csak a végtelen belű kacsák maradtak, akik tökéletesen akklimatizálódtak az arany árában mért sós perechez (vagy hetente cserélik őket a vízben...).

 A kasszában ülő kedves hölgy már kettővel mindenki előtt kirikkant a népnek, hogy védettségi és személyi igazolványt is kér, így viszonylag gyorsan haladt a sor, mert mindenki a kezében tartott okmányokkal járult az üveglap elé, amely mögött szemkontúrig maszkban ült a pénztáros és sorba fogdosta össze mindenkinek a plasztik kártyáit. Reméljük nem piszkál bele a szemébe vagy nyúl a szájába. 

 Miután a vizuális, összehasonlító ellenőrzés után kiadta a jegyeinket, kiderült, hogy alapvetően nem bíznak meg bennünk, ti. a bejáratnál újabb ellenőrzés fogadott minket és újból lecsekkolták a kártyáinkat, nehogy renitens oltatlanok kezébe adjuk a jegyünket, akik így bejutván az intézmény területére, Isten tudja hogyan járhatnak. Szerencsére mindezen tortúrát követően megtudtuk, hogy legalább odabent nem kell hordani a szájkosarunkat, mármint a szabad ég alatt lévő területeken.

 Az állatkert-tesztet végző csemeténk teljes energiával indult neki a kertnek és úgy gondoltuk, hogy a közel egy éve tartó emlős/rágcsáló/madár/hüllő hiány most ki fog törni rajta, de nem egészen úgy lett. Az első, ami a legjobban megfogta a figyelmét és hosszú percekig elbűvölte, az az elefánt ketrecében elhelyezett, felakasztott autógumi volt, majd ezt a bedobált répa követte. A mindenki által áhitattal figyelt bébi elefántot akkor sem vette volna észre, ha a hátára ültetjük. Mármint a gyereket az elefántéra...

 A másik helyszín a kiöregedett Dzsip volt, ami mögött megtekinthettük Sir Kán üknagypapáját egy súlyos baleset után éppen leépülőben. Szegény állat olyan ramatyul nézett ki, hogy első gondolatom az volt, szólni kellene valamelyik gondozónak, hogy félig el van pusztulva az egyik ragadozó. De ezeket a mai modern gyerekeket valahogy egyáltalán nem izgatta, hogy a vízhez inni sántikáló fenevad mindjárt eszméletlenül szédül bele az itatóba, hanem teljesen lefoglalta őket a kimaxolva szétberhelt öreg katonai jármű. Ebből kettő is van, de sajnos a másikat már úgy benőtte a gyom, hogy nem találtak rá embert, aki onnan kidudvázta volna.

 Aztán konstatáltuk, hogy az állatkert nem különösebben használta ki a kényszerű bezárást. Igaz, hogy készülőben van az új részleg, ami biztosan nagyon szép és jó lesz, de az biztos, hogy ami már adva van, ott nem reparáltak sok mindent, ami anno korhadt volt, az most is az, ami anno rozsdás volt, az most valamivel rozsdásabb, illetve egy helyen a kezünkben is maradt egy darab korlát, de tetanusz oltópontot pl. sehol nem láttunk. Jelenleg az még elkelne. Az állagmegóvás, legalábbis a látogatók felé látható területeken teljesen mellékes szükségletnek tűnik, ahogy a gyerekekre mért fellépők (hiánya), hogy ne a gerincsérvvel műtött nagyinak kelljen az élete árán is megmutatni a 35 kilós Dezsőkének, hogy mi van a korhadozó gerendák mögött. Gondolom attól félhetett a tervező, hogy ezek a leleményes magyar kölkök pik-pakk bemásznak és hazahúzzák megsütni a zebrát, de külföldön azért ez a dolog elég szépen működik, nagyon ritkán szöknek be kiskorúak az állatokhoz, mert a szüleik többnyire ragaszkodnak a gyermekeikhez.

 A beton csövek mögött, ahová a kisebbek, meg az izületi problémákkal kevésbé küzdő felnőttek be tudnak bújni, kiszedték a rozsdás, elnyűtt mászókát, de kifesteni, takarítani már nem sikerült. Feltehetőleg az lehet a gond, hogy a nyugdíj kiegészítésért dolgozó öreg takarítók már nem férnek be bizonyos helyekre, azért az egyik nagyobb játszótér hasonlóan bebújós belső terében, ezért halmozódhatott fel 3-4 köbméter nyárfaszösz.

 Alapvetően amúgy jól szórakoztunk, attól eltekintve, hogy a külön belépővel látogatható mutatványok elvitték még egy belépő árát, viszont következetesen hozták a 70-80-as években, a vidéki búcsúkban megszokott technikai színvonalat és dizájnt (törpe kerék, kis vonat), Előbbinél még az üzemeltető úr is meglepően autentikusra sikerült, szinte időutazásban vehettünk részt a 3 perces menet alatt, amelyet csak gyermekünk pontosan 3 percig tartó üvöltése tört meg, hogy szálljunk ki azonnal.

 De láttunk elegendő majmot, madarat, a keselyűt meg is akartuk simogatni, de nagyon csúnyán nézett, így inkább nem tettük és láttuk az oroszlánokat is, meg döglött fél nyulat legyekkel és az óriási anakonda is megmutatta magát, meg zsiráf, meg elefánt és zebra, víziló, azaz nagyjából minden, amire egy kiskorú vágyhat, mégis végig volt valami hiányérzetem: Azt hiszem a XXI. század vívmányai közé sorolt interaktivitás, mert a mai gyerekek vagy korukból kifolyólag nem tudnak olvasni vagy már tudnak, de nem nagyon szeretnek. Némi tömör infó morzsa volt elszórva a lakókról, de néhány ütés és nyálálló elektronyos ismertető képernyő, jó kis képes, szöveges ismertetővel szerintem elkelne. Pl annak az anyukának, aki tudományosan elmagyarázta gyermekének az indiai és az ázsiai... elefánt közti különbséget, de biztos vagyok benne, hogy a kert majd minden lakójáról lehetne fellelni olyan érdekességeket, amely pl. meghozná Jancsi vagy Juliska kedvét a gyűrűsfarkúak tenyésztéséhez vagy ahhoz, hogy pár évtizeddel később minden félretett pénzüket afrikai utakat szervező irodákra költsék, akik majd azt jól befizetik adóként és kis hazánk úgy felvirágzik, ahogy azt időtlen idők óta várjuk.

 A mini kürtős kalácsokat némi feltéttel jó sokért árusító vendéglátó egység is szépen hozza a vidéki istálló mellé épített Michelin csillagos éttermek hangulatát. A valóban ízlésesen feldíszített, ízletes kis kalácska darabokat úgy falatozhatja a vendég, hogy közben lovak ürítenek közvetlenül mellette. Nincs ezzel amúgy semmi baj, hiszen egy állatok számára (is) készített kertben vagyunk, de azért kicsit morbid az összkép, mikor egyik szemünkkel egy valóban esztétikus kis süteménnyel szemezgetünk - ha szerencsések vagyunk és a covid következtében elment a szaglásunk, akkor egy szavunk sem lehet -, miközben Ráró éppen odaszarik mellénk egy kiadósat és ha szerencsések vagyunk, megtapasztalhatjuk a lovakra jellemző vizeletürítés mennyiségét is.

 A másik gondom pedig továbbra is a fehér ember tisztaság és rend iránti igényével van. A kisvasút mellett húzódó mesterséges kis csermely még érdekes és nézegetnivaló látványosság is lehetne, de mivel a gazda sem küzd azzal, hogy tisztán tartsa és tiszta nyálka, meg trutyi, így a fizetős vendég sem érez lüktető kényszert a zsigereiben, hogy ne oda szórja a kekszes zacskóit, otthonról becsempészett rántott húsos alufólia maradékait.

 Továbbra is itt áll egy nagy múlttal rendelkező létesítmény, amely minimális plusz munkával, némi empátiával sokkal "nyugatibbá" lenne változtatható. Számomra olyan évek óta, mintha pont elegendő vagy még annál is több belépő fogyna és az illetékesek úgy vannak vele, hogy jó lesz ez így is.

Reméljük, hogy az újonnan megnyíló területek minőségén nem az lesz az elsődlegesen észrevehető ismérv, hogy valaki azzal piszok jól járt, hanem hogy a tervezők és a kivitelezők le szerették volna nyűgözni a nagyérdeműt. 

 Aki járt már külhonban nagy állatkertben vagy ilyen jellegű parkban, biztos tudja miről beszélek. Nem abban van a különbség, hogy máshol tűzokádó, floureszkáló sárkány is van, hanem pl. abban, hogy az üvegfal mögött lévő fóka látszik, mert nem takarja el a lerakódott plankton (vagy zöld akármi) vagy esetleg úgy van elrendezve a medence, hogy ne csak 2.3 másodpercre lássa a nagyérdemű, amikor úszkál az életterében.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hisztizona.blog.hu/api/trackback/id/tr9916561660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása